Őszi versek-mesék
Móra Ferenc: A cinege cipője
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja
A piros kabát kalandja
Huíj... huíj... – Matyiék ablaka alatt fütyült, dudált a szél, és a kertben a fák nyöszörögve hajladoztak, s hullajtották a leveleiket.
– Hullanak a falevelek. Jön az ősz– mondta Matyi.
– Ki is mosom a piros kabátodat – szólt mami –, a szélben hamarosan megszárad majd.
– Jó, legalább holnap már a piros kabátomban sétálhatok. Mami kimosta a piros kabátot, kivitte a kertbe, két fa közé kötelet feszített, arra akasztotta.
– Huíj... huíj... – fütyült a kegyetlen szél. Fölkapta a kabátkát a kötélről, s röpítette. Addig röpítette, míg a piros kabát fönn-akadt egy öreg tölgyfa ágán.
– Látogatóba jöttél hozzám? – kérdezte az öreg tölgyfa.
– Nem hiszem – mondta a piros kabát –, úgy történt, hogy éppen ide fújt a szél. De szeretnék visszamenni Matyiék kertjébe.
– Majd csak érted jön valaki – suttogott az öreg tölgyfa. De a piros kabátkáért nem jött senki; sem Matyi, sem mami nem tudta, hogy elvitte a szél. A piros kabát sírdogálni kezdett, nagyon vágyódott Matyi után. Egyszer csak hallja ám:– Muuuú... muuuú...
– S a tölgyfa alá állt egy pirostarka tehénke.
– Vegyél le, tehénke – kérlelte a piros kabát –, vegyél le a tölgyfáról, és vigyél haza Matyiék kertjébe! A pirostarka tehénke szarva nem ért föl a piros kabátkáig.
– Bee... beee... – A tölgyfa alá állt egy fehér szőrű bárányka.
– Vegyél le, bárányka – kérte a piros kabát –, vegyél le a tölgyfáról, és vigyél haza Matyiék kertjébe! De a fehér szőrű bárányka nem tudott felugrani a piros kabátkáig.
– Nyihihihi... – nyerített egy fekete lovacska, és a tölgyfa alá állt. A piros kabát sírva kérte:– Vegyél le, lovacska, és vigyél haza Matyiék kertjébe!
De a fekete lovacska hiába ágaskodott, nem érte föl a piros kabátot.
– Csip-csirip – csiripelte egy színes tollú madárka, és a tölgyfa ágára szállt.
– Éppen téged vártalak! – örvendezett a piros kabátka.
– Végy a csőrödbe, és vigyél haza Matyiék kertjébe! A madárka a csőrébe kapta a piros kabátot, de a szél kitépte a csőréből, és röpítette, vitte árkon-bokron át, s egyszer csak szépen letette Matyiék házának a küszöbére. Matyi kinyitotta az ajtót, és azt mondta:
– Nézd csak, mami, a szél már meg is szárította a piros kabátomat, és idehozta a küszöbre!
Angol mese
Átdolgozta: Bartócz Ilona