Jánosi OVI-ÚJSÁG

MESE-VERS ROVAT

Kedves Szülők!

           

Nevelési szemléleteink egyeztetése során nagyon sokszor hangsúlyozzuk, hogy az óvodáskorú gyermek életében a mese, és ebbe egyértelműen beletartozik a szülő részéről megvalósult rendszeres meseolvasás is, pótolhatatlan tényező a gyermeki személyiségfejlesztés eredményes megvalósítása érdekében. Ezért ezekkel a sorokkal szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek
a megfelelő meseválasztásban.

"Minden vagyok, semmi se vagyok. Mese és változás: Felnézek a holdra s az vagyok, Szemfényvesztő varázs."

(Szabó Lőrinc: Kísértetek)

 

„A mese képi világa és valóságábrázolása teljes mértékben megfelel a gyermeki gondolkodásmódnak, emiatt a mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ, és mese minden, ami a gyermeki képzelőerőt megmozgatja.

Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek töké-letesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélső-ségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli.  A mesei elemek és fordulatok megfelelnek azoknak a gondolati vonásoknak, amelyek a lelki fejlődés ebben a korai szakaszában jellegzetesek. A gyermek folyamatos kíváncsiságát, miértjeit nem lehet kielégíteni természettudományos ismeretekkel. Arra, hogy otthonosan érezhesse magát a számára rejtélyekkel teli világban, a mesék adnak lehetőséget.”

(Részlet: Kádár Annamária Mesepszichológia-Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyerekkorban című könyvéből. Kulcslyuk kiadó 2012 Budapest)

Mesék:

Fésűs Éva: A télkergető hóvirág (Forrás: https://gyerekmese.info/a-telkergeto-hovirag/ 2026.02.20.)

Amikor a tél megérkezett, erdőn-mezőn dermesztő lett a csend. Mindenki behúzódott előle, ki odúba, ki kuckóba. Ez a tél nagyon goromba legény volt, befagyasztotta a vizeket, hóbatyuját jól kirázat, aztán ráérősen végigdőlt a kopár lankákon, és akkorát fújt, hogy a gyengébb madarak lefordultak a faágról.

Ínséges idő köszöntött az erdő, mező népére. Mindent beborított a hideg hótakaró. Csak az ökörszem dala és a cinegék csettegése tartotta ébren a reményt, hogy lesz még újra kikelet.

Mindenki dideregve tűrt és várta, hogy majd csak cihelődni fog ez a mogorva tél is, mint a többi tette. Nyújtózik egyet, megcsikorgatja a fogát, azután odébb áll, és csupa kis ezüst tócsa marad a lépte nyomán, mint megannyi villogó víztükör, amelyekben már a fiatal tavasz nézegetheti kék szemét.

Így álmodoztak egymáshoz bújva a fázós kis állatok, egészen addig, amíg egy nyúl körül nem szaladt a rettenetes hírrel:

– Nem megy el a tél! Itt marad örökre!

Támadt erre nagy ijedelem!

– Kitől hallottad ezt ugrifüles?- faggatták a nyulat.

– Magától a téltől! Éppen a fülemet hegyeztem a dombon, amikor nagyot sóhajtott és azt mondta: ”Hej de jól érzem magam ezen a tájon! Sose megyek el innen!”

– Jaj nekünk! Éhen veszünk!- remegtek a nyulak.

– Tennünk kell valamit! Mivel lehetne távozásra bírni ezt a dermesztő, hideg hatalmat?

– Bízzátok csak ránk!- mondták a farkasok. – Majd mi elkergetjük. Addig üvöltünk a fülébe, míg világgá nem szalad.

Minden este olyan hangversenyt rendeztek, hogy zengett tőle a téli táj.

Hanem a tél meg se moccant, sőt, hogy ne hallja a farkas zenebonát, még vastagabb hótakarót húzott a fejére. Az éktelen lármára felriadtak a medvék.

– Nektek is befellegzett, mackó bácsik! Sose láttok többé lépes mézet, mert nem megy el a tél!- szólt a nyúl.

Több se kellett a medvéknek! Pozdorjává zúzzák a tél sok-sok drága jégkristályát, akkor biztosan elszalad. – gondolták.

Felmásztak a dombra, onnan görgették a hatalmas kődarabokat a tó meg a patak jegére. Csörömpölt, recsegett, ropogott a jég. Ám a tél csak mérgesebb lett, és a fogát csikorgatta.

– Forduljunk a szelekhez!- tanácsolta a róka.

– Kérjük meg, hogy hordják el ezt a sok havat.

A szelek összefogtak, kavarogtak, végig sepertek a tájon, de annyi volt a hó, hogyha egyik helyről elhordták, a másik helyen annál több lett.

A konok télnek a föld alá is híre ment. Lent a mélyben Földanyóka féltve ringatta, csitítgatta a kis hagymabölcsőben szunnyadó virágait:

– Csicsíja babája! Aludjatok még, ki ne hajtsatok! Nem akar elmenni a tél.

– Nem akar?…

No, azt szeretném én látni! – csendült meg egy vékony hang a homályban, és úgy, amint volt, egy szál fehér ingecskében kipattant a bölcsőjéből Földanyó icipici leánykája, a hóvirág.

– Azonnal bújj vissza, mert megfázol! – parancsolt rá Földanyó.

– Dehogyis bújok, dehogyis fázom! Ne félj anyókám majd én elkergetem azt a makacs vén telelt.

– Te? – hüledezett Földanyó. – Hiszen az a farkasüvöltéstől, medvék erejétől, szelek ostromától sem ijedt meg, hát hogy képzeled, hogy megállhatsz előtte?

– Így ni! – mondta a kis virág, és már bújt is kifelé elszántan a hideg rögök között, a fagyon át, a havon át, minden erejével.

Amint átdugta fejecskéjét a hótakarón, vidáman felkacagott:

– Jó napot tél bácsi! Hát te még itt vagy?

– No, nézd csak! – ráncolta össze zúzmarás szemöldökét a tél. – Hogy mertél a szemem elé kerülni?

– Hiszen itt a tavasz! – csilingelt a hóvirág. – De úgy látszik csakugyan igaz, amit rólad beszélnek!

– Mit beszélnek rólam te inci-finci?

A hóvirág felágaskodott és huncutkodva súgta:

– Azt, hogy el akarod adni jégvirágaidat a tavasznak!

– Hűűű! Micsoda hazugság! – bömbölt nagyot jeges haraggal a tél.

– Egy szó sem igaz belőle!

– Hát akkor miért raktad ki őket minden kirakatüvegre?

– Tüstént leszedem valamennyit!- – kiabált a tél és meg is tette.

– No, de az a jégcsap csengettyű mégiscsak eladó, ugye? – csacsogott tovább a hóvirág.

– Egy sem eladó! – förmedt rá a tél, és mérgében azokat is leszaggatta.

– Hát akkor a hó!… legalább abból hagyj nekünk! Tavasz tündér szeretne megmosdani benne, hogy üdébb legyen tőle.

– Egy maroknyit se hagyok! – vicsorgott dühében a tél, és máris söpört bele mindent a batyujába.

A hóvirág rámosolygott:

– Azért még nem kell haragudnod, hiszen anélkül is olyan szép a tavasz! Ha nem hiszed, várd meg, itt jön a nyomodban!

– Micsoda? Azért sem várom meg! Látni sem akarom!

Vállára lendítette a batyuját, és átlépett a dombon.

Boldog ujjongás támadt erdőn, mezőn:

– Oda nézzetek! Mégiscsak elmegy a tél! Túljárt az eszén egy bátor kis hóvirág!

Az erdő széle pedig egy szempillantás alatt telis-tele lett Földanyó üde, fehér ruhás leánykáival:

„Telet kergetünk,

tavaszt hirdetünk,

Ébredj fel nagyvilág,

higgy nekünk,

higgy nekünk!…”

 

A három pillangó (Forrás: Jékey Zoltán: A három pillangó 2010 Budapest)

Volt egyszer három pillangó: az egyik sárga, a másik veres, a harmadik fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, hol ezen, hol azon a virágon táncoltak, s szinte fáradhatatlanok voltak nagy örvendezésükben. De hirtelen nagy zápor kerekedett. Haza akartak repülni, de a ház ajtaját nem tudták kinyitni; s az eső mind jobban s jobban szaladt. Elvergődtek hát a sárga és veres csíkú tulipánhoz, s így könyörögtek:

-Kis Tuli! Nyisd fel kelyhedet, hadd húzódjunk meg az eső elől!

De a tulipán így felelt:

-A sárgának meg a veresnek szívesen felnyitom, de a fehérnek nem!

Erre a sárga és a veres pillangó azt felelte, hogy ha fehér testvérkéjüket nem bocsátja be, úgy bizony inkább ők is kint maradnak.

Az eső pedig mind vastagabban szakadt. Elvergődtek valahogy a liliomhoz,  s megkérték szépen:

-Kis Lili! Nyisd fel kelyhedet, hadd húzódjunk meg az eső elől!

De a liliom így felelt:

-A fehéret örömest befogadom, de ti kettőtöket nem!

Erre a fehér pillangó így válaszolt:

-Ha testvérimet nem fogadod be, bizony én sem kívánkozom hozzád. Inkább ázzunk együtt, mintsem egymást elhagyjuk – és így hárman repültek ismét tovább.

Közben a nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók beszédét, s annyira megilletődött, hogy az eső elűzte, meleg fényt árasztott a kertre, s a pillangók szárnyát megszárította.

 

Móra Ferenc: A fecskék (Forrás: https://gyerekmese.info/mora-ferenc-a-fecskek/ 2026.02.20.)

Egy áprilisi reggel édesapánk csendesen kinyitotta a szobánk ajtaját. és közben ébresztgetett bennünket:

 

– Halljátok csak, ti álomszuszékok, vendégeink érkeztek az éjszaka! Hallgassátok csak, hogy köszöntenek benneteket!

A tornácról a hajnali csendességben élesen csicsergett be a köszöntő.

Fittyfiritty, fittyfiritty

kikelet kivirít.

Terike, gyere ki,

Ferike, gyere ki

csicseri, csicseri!

Megjöttek a fecskéink.

Még abban az órában hozzáfogtak a fészekrakáshoz. Az eresz szögletében ragasztották meg gömbölyű kis fészküket maguk gyúrta sárból, szalmatörekből. Nincs az a kőművesmester, aki fürgében dolgozna náluk. S ahogy a sarat hordták, rakták, simították, gömbölyítették, minden mozdulatuknál mondtak valami:

– Vakolat van-e még?

– Van elég.

– Add errébb!

– Fuss szalmáért, picike!

– Hozom én ízibe!

– Hocc ide!

– Cvikk, cvikk, cvikk!

– Mi tetszik?

– Jó ebéd tetszenék.

– Mi legyen az ebéd?

– Bogaracska, legyecske.

– Kis fecske, gyere csak a kertbe, gyere, gyere, gyere!

Azzal huss! – ki a kertbe, ahol igazán terített asztalt találtak. Csak a szájukat kellett tátogatni: szinte magától hullott bele a sok bogár. El is pusztították őket egy hét alatt úgy, hogy aranyért se lehetett volna egyet se találni közülük. Még az utcánk tájékáról is eltakarodott a sok bogár. olyan rendet tudtak tartani a mi kis zselléreink.

 

Zelk Zoltán: Tavaszi mese (Forrás: https://reader.dia.hu/document/Zelk_Zoltan-Alszik_a_szel-10489 2026.02.20.)

Szellőcske a tengeren túlról jött; együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással és sok mindenről elbeszélgettek.

– Én megöntözöm a göröngyös földet – mondta a felhő. – Várnak is már az emberek.

– Hát még engem! – dicsekedett a kis Szellőcske. – Nagy öröm az én érkezésem. Mert én üzenetet hozok a fecskéktől, meg a gólyáktól!

Így beszélgetve röpködték át a hegyeket, völgyeket. Mikor az első faluhoz értek, elbúcsúztak egymástól.

– Ki-ki a maga dolgára – mondta a felhő méltóságosan s már suhant is a mezők felé.

– Sok szerencsét! – kiáltott utána Szellőcske.

Amint egyedül maradt, elgondolkozott: kihez is menjen előbb? Az ereszaljához, vagy a kéményhez? Mert a gólya is, a fecske is megígértette vele, hogy az ő otthonát keresi fel előbb. Míg így töprengett, egyszerre csak egy kéményt vett észre.

– Ha már itt vagyok a kéménynél – gondolta magában –, hozzá megyek előbb.

Oda is szállt tüstént. Szép jó reggelt kívánt s elmesélte, milyen messziről jött s hogy üzenetet hozott a gólyától. Elbúslakodott a kémény.

– Jaj, ne szomoríts, nem tudod, milyen beteg vagyok, alig állok a lábamon. Nemsokára lebontanak s a gólya hiába keres engem.

Olyan szomorú volt, hogy Szellőcskének kellett vigasztalni:

– Ne búsulj, majd én elmesélem a gólyának, milyen jó szívvel vagy hozzá.

Föl is vidult a kémény, mert hirtelen eszébe jutott valami:

– Van a gazdámnak egy nagy kertje a falu végén, van abban egy óriási szénakazal. Mondd meg a gólyának, telepedjen oda. És gondoljon néha rám is – tette hozzá sóhajtva.

Szellőcske megsimogatta a kéményt és tovább repült. Egy kopott kis ereszaljánál megállt. – Ez lesz az – gondolta –, a fecske úgy magyarázta, hogy előtte egy diófa, mögötte egy eperfa.

Odaköszönt hát az ereszaljának.

– Honnan jössz, Szellőcske? – kérdezte az tőle.

– Találd ki.

– Tán valami örömhírt hozol, hogy olyan víg vagy?

– Azt én!

– Bajosan hozhatsz már nekem örömhírt. Öreg vagyok és beteg, nemsokára összedűlök.

– Pedig a fecske üzent néked. Azt üzeni, hogy útban van hazafelé, s alig várja, hogy láthasson téged.

Szomorú lett erre az ereszalja.

– Nem érem én már azt meg – sóhajtotta. – De várj csak! Átszólok a testvéremnek, az sokkal fiatalabb nálam s mindig azon búsul, hogy sose volt még fecskelakója. Ott aztán olyan szállása lesz, hogy csak no!

Úgy is lett. A szomszédban egy szép kis új ház fehérlett ki az udvarból, frissen volt meszelve, s az ablakdeszka meg az ereszalja szép zöldre festve.

– Akarsz-e fecskelakókat? – kiáltott át az öreg ereszalja.

– Hogyne akarnék! – örvendezett a fiatal és vele örült a kerítés melletti bodzabokor is.

– Jönnek a fecskék, jönnek a fecskék… – susogta vékony kis gallyaival boldogan.

Nem volt már szomorú az öreg ereszalja sem. Örült ő is, hogy a szomszédból áthallatszik majd a fecske csicsergése s mégsem lesz olyan elhagyott öregségében. De örült a diófa s az eperfa is, hogy mégiscsak fecske hintázik az ágaikon.

– Látod, Szellőcske – mondta most az öreg ereszalja –, nem hiába hoztál hát üzenetet. Menj a fecske elé s mondd meg neki: siessen, hozza magával a tavaszt és a napsugarat, mindnyájan tárt karokkal várjuk.

Szellőcske megsimogatta az öreg ereszalját, megsimogatta a fákat is, aztán nekilendült a levegőnek. Meg se állt, amíg a fecskével nem találkozott s aztán együtt szállt véle hazafelé. Vidámabb lett az élet mindenütt, örültek kertek és ligetek s többet mosolyogtak az emberek is.

 

Fésűs Éva: A pajkos napsugár (Forrás: https://gyerekmese.info/a-pajkos-napsugar/ 2026.02.20.)

 

– Süss fel nap, fényes nap!…-ezt a dalt énekelte télidő végén néhány kipirult arcú, csillogó szemű kisgyerek – de olyan szépen, hogy a felhőkbe takarózott nap nem is tudott ellenállni a kedves hívogatásnak.

Először csak egyetlen elszánt fénysugár keresett magának rést a a vastag fellegek között, hogy lekandikáljon a földre, de amikor sikerült a próbálkozása, egyre többen tódultak utána. Elcsúsztak a tó vékony jéghártyáján, megcsillantották a nedves, kopasz faágakat, s egy szempillantás alatt millió kicsi fény kacagott, ugrált, sziporkázott piros gyereksapkákon, fehér hófoltokon, csepegő háztetőn és sima ablaküvegen.

– Kikelet! Kikelet! – ujjongtak a madarak.

– Süt a nap! Süt a nap! – kiabálták a gyerekek.

– Utat a tavasznak! – füttyentett a szél és sepregetni kezdte az utakat.

Nap-anyó most már egész kerek arcával lemosolygott a földre és így szólt a sok kis fickándozó napsugárhoz:

– Ideje, hogy munkához lássatok! Vigyétek el mindenhová az élet melegét!

Kit a rétre küldött, kit az erdőre, kit a kiskertekbe, hogy olvasszanak, melengessenek, alvó csírákat ébresztgessenek. Mindegyik örömmel tette a dolgát, csak az egyik aranyszínű napsugárka duzzogott.

– Még mit nem! Hogy én folyton csak egy sáros, piszkos hófoltot kerülgessek? Ugyan minek? Igazán nem azért vagyok fényes, tavaszi napsugár, hogy ilyen unalmas munkát végezzek!

Hipp-hopp!…végigtáncolt a pocsolyák tükrén, ezüstöset bokázott a patakon és csúfondárosan megríkatott egy makacs jégcsapot.

– Ó, de pompás! Így érvényesül igazán az én ragyogásom! – tündöklött a boldogságtól és olyan helyet keresgélt, ahol fényessége megsokszorozódnék. Ebben a pillanatban megjelent egy ablakban egy kisfiú. Éppen unatkozott odabent és csintalanságon törte a fejét.

– Kisütött a nap! – kiáltott vidáman. – Napsugárral fogok játszani!

Elővett a zsebéből egy kicsi tükröt és oda tartotta a fény elé. Az önfejű napsugár belepillantott és valósággal elámult a tulajdon ragyogásától. Csillogott, villogott büszke örömében és csúszkálni kezdett a tükrön, ahogyan azt a kisfiú forgatta. Éles fénye átvetődött a tükörlapról a szemközti házfalra és végigtáncolt rajta, mint vakító aranyfoltocska.

A kisfiú eleinte csak hunyorgó cicákat bosszantott vele, de azután merészet gondolt és úgy tartotta a tükröt, hogy a haszontalan napsugár belevillanjon róla a járókelők szemébe. A sugárkának tetszett a mulatság. Ez igen! Így mindenki észreveszi! Nicsak, máris milyen nevetségesen kapkodja a fejét a sarki újságárus néni!

– Ide nézz, milyen vakító vagyok!

– Ide nézz, te padon üldögélő bácsi, hogy elkápráztatlak!

– Csodáljatok meg, emberek! Ilyen az igazi napsugár!

– Ámulj-bámulj, te rollerozó kislány, akkora ragyogást varázsolok a szemed elé!

Különösen fényeset akart kacagni, amikor a rolleros kislány ijedten a szeme elé kapta a kezét, elengedte a kormányt és nagyot esett. Csúnyán megütötte a térdét és hangosan sírva fakadt. A fákon haragosan lármázni kezdtek a verebek.

– Mit csináltál, te haszontalan, semmirekellő napsugár? Megállj csak, bepanaszolunk Nap-anyónál!

 

A napsugárka maga is megijedt a váratlan balesettől, akárcsak az ablakban a csintalan kisfiú, aki most megszeppenve bújt el a függöny mögé. Zsebében eltűnt a fényszóró tükör és a napsugár elsápadva, tétován simogatta a rolleros kislány arcát, de bizony azon csak a könnyeket tudta megcsillantani. Elszégyellte magát, mert hiszen nem volt ő rossz, csak meggondolatlan és pajkos.

– Bocsáss meg! Na, igazán ne haragudj rám! – suttogta bűnbánóan, de a kislány nem értett napsugárnyelven, és csak otthon az édesanyja tudta megvigasztalni. A napsugár utánaillant, belesett a házuk ablakán, ott ugrabugrált a kertjükben és nagyon szerette volna jóvátenni azt, ami történt.

Mindennap az ablak alatti hófoltocskán táncolt, minden melegét odaszórta, csak megbocsájtana az a kislány!…Közben észre sem vette, hogy a hófolt egyre zsugorodik, alatta megpuhul a föld, sőt, mintha megmozdulnának a sáros rögök. Egyszer csak egy apró repedésből ágaskodni, tolakodni kezdett kifelé egy icipici, zöld hajtás.

– Hát ez mi? – lepődött meg a napsugárka és minden fényével még jobban odacsodálkozott. A zöld szár másnapra csaknem arasznyira nőtt, harmadnapra pedig – ó, csodák csodája! – apró, fehér szirmok bomlottak ki a végén.

– Hóvirág! – csendült meg az ablak mögött a kislány kacagása. – Anyu, nézd, milyen szép!

– Előcsalogatta ez az áldott, tavaszi napsugár – felelte egy kedves hang.

A napsugár csak most értette meg, hogy mi történt. Akaratlanul is virágot fakasztott, elhozta a földnek az élet melegét. Körös-körül fiatal rügyek pattogtak, friss füvek serkentek a napsugár testvérek munkája nyomán. A pajkos napsugár azt sem tudta, hová legyen örömében! Milyen jó, hogy ő is hozzájárult ehhez a nagy csodához! Mindjárt körül is néz, hogy hol kell még melengetni, érdes rögöket cirógatni, fagyot olvasztani, hogy minél szebb legyen a világ.

Az ablakban nevetett a kislány. Arcán nyoma sem látszott már a múltkori könnyeknek, s odafent a kék égen Nap-anyó is mosolygott, legderűsebb tavaszi mosolyával.

 

Versek:

 

Gazdag Erzsi: Itt a tavasz! (Forrás: https://jatsszunk-egyutt.hu/tavaszi-versek-ovodasoknak/ 2026.02.21)

Itt a tavasz!

Itt van! Itt!

A barackfa kivirít!

 

Virágcsipke

minden ág.

Csupa virág a világ.

 

Falu végén,

a réten

gólya sétál kevélyen.

 

Csőre csattog:

kelepel.

Kérdi: „Van-e eledel ?”

 

Hét mezőben

valahol

traktor dübög, zakatol.

 

Mi dolga van.

mit csinál ?

Vetőgéppel szaladgál.

 

Őszi búza

zöldell már.

Kicsi haris benne jár.

 

Zöld búzában

fia-nyúl

bukfencezni most tanul.

 

Tojáshéjból

kiscsibe

most lép a nap elibe.

 

Kicsi kacsa

mondja: „Sáp!

Be gyönyörű a világ!”

 

Tarka boci,

bicegő,

rétre mehet, ha megnő.

 

Ma lett éppen

egynapos.

Azért ilyen aranyos.

 

Hát a fecske

mit csinál ?

Csőrében egy szénaszál.

 

Fészket épít

magának

meg a hét kisfiának.

 

Kiscsikó fut –

futtában

csengő cseng a nyakában.

 

Kicsi csengő,

kiscsikó,

futni és csengetni jó.

 

 

 

 

Donászy Magda: Almafa (Forrás: https://jatsszunk-egyutt.hu/tavaszi-versek-ovodasoknak/ 2026.02.21.)

 

Almafa! Almafa!

zöldüljön az ágad!

Vedd magadra

ékes tavaszi ruhádat!

Itasd meg, etesd meg

Mézeddel a méhet!

Zizge zümmögésük

Új alma ígéret.

Arany trombitával

Szól a nap az ághoz:

Almafa! Levelezz!

Almafa! Virágozz!

 

Vasvári István: Tavasz  (Forrás: https://jatsszunk-egyutt.hu/tavaszi-versek-ovodasoknak/ 2026.02.21.)

 

Szél, szél, szél, tág tavaszi szél.

Kertek alján barna dongó vígan döngicsél.

Ág, ág, ág, rügyet bontó ág.

Fürödnek az ezüst tükrű tóban a kacsák.

Ég, ég, ég, az ég tiszta kék.

Totyognak a kotlós mellett puha kiscsibék.

Zöld, zöld, zöld, minden csupa zöld.

Vidám daltól, friss kacajtól tündöklik a föld.

 

Gazdag Erzsi: Itt a tavasz  (Forrás: https://ministudio.hu/tavaszi-versek-gyerekeknek/ 2026.02.21.)

Itt a tavasz, tudod-e?
Leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszagú kikelet.
Rádfüttyent a bokorból,
füttyös madár torokból.
Rügyes ággal meglegyint
s érzed, tavasz van megint.

 

Zelk Zoltán: Tavaszi dal (Forrás: https://ministudio.hu/tavaszi-versek-gyerekeknek/ 2026.02.21.)

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
– elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én.

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi, hová mégy?
– se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy, kettő, három, négy,
te kis madár, vígan légy!
Olyan szépen daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

 

Kulcsár Ferenc: Mondóka (Forrás: https://ministudio.hu/tavaszi-versek-gyerekeknek/ 2026.02.21.)

Sándor, József, Benedek
hoz majd meleget, eleget.
Sándor, a vándor,
télből lépked,
lába nyomán a fű megéled.
József, a jámbor,
szellőn nyargal,
erdőn-mezőn át tavaszi dallal.
S mit tesz a bajuszos Benedek?
Zsákból meleget ereget.

 

 

 

 

Híreink, büszkeségeink c. rovat

 

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

 

1. HANG-JÁTÉK ZENE RAJZPÁLYÁZAT

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara rajzpályázatot hirdetett a Hang-Játék-Zene ifjúsági hangversenyein résztvevő gyermekek számára. A Csigabiga -csoport Töprengő és Kincsestár Tehetségműhely nagycsoportos gyermekei ellátogattak az Ütős kavalkád hangversenyre. Nagyon nagy élményben volt részük, három kisgyermek készített a pályázatra élményfestményt.

1. BALOGH NÓRA
2. HUDÁCSKÓ LÁSZLÓ DÁNIEL
3. SZILÁGYI OLÍVIA

A pályaművekből a tanév végén kiállítást rendeznek a szervezők.

 

 

2. AZ ÉV MADARA RAJZPÁLYÁZAT

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Év madara” rajzpályázatot hirdetett, melynek témája: 2026. év madara - az énekes rigó

A rajzpályázat célja, az énekes rigó minél szélesebb körben való megismertetése, valamint a figyelem felhívása a faj költésének helyszínéül szolgáló bokros, bozótos élőhelyek megőrzésének fontosságára és a természetbarát kertrendezés jelentőségére.

A Csigabiga-csoportos gyermekek megismerkedtek az énekes rigó életmódjával, jellemzőivel, majd három kisgyermek készített pályamunkát.

1. GOMBOS POLLI ZSELYKE
2. BÍRÓ NOÉMI LOTTI
3. MÁJINKA ZOÉ

Eredményhirdetés várható napja: 2026.04.24.

Sok sikert kívánunk a gyermekeknek a pályázathoz, izgatottan várjuk az eredményhirdetést.

 

Gratulálunk a sikeres részvételhez!